Via Crucis

Nagypéntek a Colosseumnál

A modern hívő mentalitásához a karácsonyi ünnepek állnak a legközelebb. A keresztények legszentebb és legösszetettebb ünnepe azonban a húsvét.

A húsvéti rituálé ismert pillanata a római Via Crucis, vagyis a Keresztút, amelyet a pápa Nagypénteken személyesen, a Colosseumnál vezet fel. Mielőtt eljutnánk a római Kálvária történetéig, beszélnünk kell arról, miért a világ egyik legismertebb pogány romjánál emlékeznek meg a katolikus egyház legfontosabb ünnepéről.

Húsvét történetét nehéz azonban néhány sorban összefoglalni; évszázados átfedéseken, újításokon, különböző kultúrákon keresztül formálódott az a történet, amit ma a hívők világszerte ünnepelnek.

Nem kívánok történelem- és hittan órát tartani, de nézzük át, hogyan alakultak a múltban a húsvéti egyházi szokások, amelyek a mai szokásokat formálták.

Az ünnep középpontjában a Nagyhét áll: la Settimana Santa, virágvasárnaptól (hivatalosan Domenica delle Palme) a Feltámadásig terjedő idő. A Nagyhét szokásai Jeruzsálemben születettek, innen terjedt nyugatra a Passió megemlékezése, új vonásokat bevezetve, a régi hagyományokat egyszerűsítve. Az eredeti ünnepre ma „csak” a virágvasárnapi körmenet és a nagypénteki Kereszt-imádás emlékeztet.

Az ünnepi megemlékezések virágvasárnap előestéjén kezdődtek, amikor a hívők a Jeruzsálemhez közeli Betania falu templomához, a Lazarium-hoz indultak, ahol Lázár feltámadására emlékeztek. Virágvasárnap reggelén a Golgota-hegyi Passió templomot, a Martiriumot látogatták meg; délután az Olajfák hegyére indultak, onnan pedig az Eleona barlangot érték el, ahol a hagyomány szerint Jézus a tanítványokat oktatta, majd az Imbomonig, a Mennybemenetel templomáig gyalogoltak. Itt olvasták fel az Evangéliumból Jézus Jeruzsálemi érkezésének történetét, a hívők pedig pálma- vagy olajfaágat tartva a kezükben, énekelve indultak tovább az Anastasisig, a Feltámadás templomáig.

Így született meg a virágvasárnapi körmenet, ami először keleten terjedt el; EurópábanSpanyolországtól kiindulva, Gallián keresztül később eljutott Rómába is – egyszerűbben emlékeznek ma a hívők.

A Via Crucis is természetesen Jeruzsálemi gyökerekkel rendelkezik, azonban a ma ismert formáját a Colosseumnál és világszerte a ferences rendi szerzetesek terjesztették el, a XIII. század végén.

De miért éppen a Colosseumnál?

Régóta terjed a legenda, miszerint keresztényeket és zsidókat – a hitük miatt – keresztre feszítettek a Colosseumban, ezért később a pápa az amfiteátrumnál a római mártírokra emlékezve vezeti a Keresztutat. Ez csak részben igaz.

Igaz, hogy a keresztény- és zsidóüldözés alatt százezreket végeztek ki, de nem az amfiteátrumban. A Colosseumot, az 1600-as évek közepéig kőbányaként használták. Mindent, amit mozdítani és lopni lehetett – márvány, bronz és travertin –, a helyiek és a pápák elloptak. Kápolnákat, templomokat, sírhelyeket építettek a felhasznált kövekből. Ha a Szent Péter Székesegyház bejáratánál álltok, nézzetek a lábatok elé: a világosszürke lépcsők travertin tömbjei a Colosseumból származnak…

A rómaiak és a néhány pápa többet pusztított Rómában, mint a barbár ellenségek együttesen, tulajdonképpen fél várost lerombolták.

Ami pogány, az értéktelen… A Colosseum, természetesen, a pogány világ ékessége volt XIV. Benedek pápa uralkodásáig, aki megértette, hogy a Colosseum szép és fontos, meg kell őrizni az utókor számára: 1744-ben Jézus szenvedésének szentelte az amfiteátrumot, és Nagypénteken, először a város történetében, a pápa a Colosseumnál vezette fel a Via Crucis körmenetet.

1750-ben, a hivatalos Szentév alkalmából keresztet állíttatott az akkor még fedett arénában. A kereszt ma is áll, a kijárattal szemben található, innen indul a mai Keresztút, aminek az első állomásain a pápa személyesen viszi a keresztet.

Érdekes tudni, hogy évszázadokal korábban a hivatalos pápai körmenet előtt, színházi előadásokkal emlékeztek meg Jézus szenvedéseiről a Colosseumban. A XV. században az Arcifonfraternita del Gonfalone (baráti szerzetesek) az arénában építettek díszleteket, Jeruzsálemet és a Kálvária-hegyet ábrázoló hátteret állítottak fel, és hetven éven keresztül, minden Nagyhéten legalább százezren követték a rendhagyó megemlékezést.