Első pillantásra mégis hatalmas kontrasztok ötlenek az ember szemébe. Úgy érezni, mintha a homlokzat és az épület között nem lenne kapcsolat. Az előbbi csupa oszlopból és sávból áll, egyenes,  egymásra merőleges vonalak játéka. Az utóbbinak viszont körformájú az alaprajza, egész felszíne csupa kerek felület.

Az előcsarnok könnyed és világos, akárcsak valamelyik görög templom pronaosa, szélesen tárul a szemlélő elébe. Az épület hatalmas főtörzse ellenben – a rotonda – nehézkes, súlyos, tömött építmény, olyan zárkózott, akárcsak egy sírbolt. A templom építésének története bő magyarázattal szolgál erre a belső ellentétre.

Marcus Agrippa, Augustus császár barátja és reménybeli veje volt.  Egyforma ötletességgel udvarolgatott császári barátjának is, meg Róma népének is. Elhatározta, hogy saját költségére elkezdi a fővárost szépíteni. Középületek, utak, vízvezetékek, szökőkutak, szobrok egymás után pattantak ki keze alól – egy percre sem szűnt meg építgetni, vagy restaurálni. A Mars-mezőn óriási, luxusos fürdőt építtetett, ez volt az első ilyenfajta fürdő Rómában. Később, bámulatosan gazdag templomot csatolt hozzá, amelyet  Augustus császár  dinasztiájának védőistenségeinek ajánlott fel: a főoltáron Mars, Venus és Julius Cézár szobrait álltak.

A templom körül pompás kertek sorakoztak, amiket egész sor szökőkút öntözött. Az évszázadok során, a Pantheon nagy változásokon ment át. Az előcsarnok oszlopsorát tízről nyolcra csökkentették, az épület cellája leégett. Idővel templomot újjáépítették olyan stílusban, amit Róma Keletről hozott Nyugatra: a téglákból épült hatalmas kupolák példájára. A körben futó alapfal előtt csodálatos oszlopok sora szökik égnek, rajtuk pihen a főpárkányzat, amely az attika talapzatául szolgált. Erről ível a magasba az irtózatos kupola, amely négyszögletű rekeszekre tagolódik, s amelynek merész boltozata 43 méterrel a föld felett bókol össze.

Az egész, óriási épületen nincs egy fényforrás, nincs egy ablak sem, csak éppen a kupola tetején szolgál az ég felé egy kerek nyílás – a kilenc méter átmérőjű oculus. A napfény, amely ilyen magasságból és ilyen egységesen özönlik be, meghosszabbítja minden egyes kiugró részlet árnyékát, misztikus sugárnyalábokban kúszik a márványon – a fénynek ebben a rejtelmes játékában a cézárok régi temploma úgy fest, mint valami hatalmas sírhely, mint valami óriásnemzedék sírboltja.

A Pantheon minden korban kivívta a művészek és a tudósok őszinte bámulatát. A firenzei Battistero építése a Pantheonból vette ihletét, Bramante is innen vett mintát, miközben a Szent Péter bazilika kupoláját tervezte, az aranyifjú Raffaello pedig az akarta, hogy sírja a Pantheonban legyen – hogy innen folytathassa szépségről való örök álmodozását. Raffaello áhitatos meghódolása a Pantheon előtt roppant finom és megható formát öltött. A művész ott van eltemetve az egyik fülkében, amelyet ő maga restaurált. A sírja mellett oltáron ott áll az a Madonna, amelyet még ő maga mintázott meg, s amelyet tanítványa vésett kőbe. A mester lábánál ott alusszák örök álmukat kedvenc tanítványi: Baldassare Peruzzi Giovanni da Udine, Perino del Vaga – római iskolának megannyi dísze és büszkeség. És hogy a nagy Halott álmai semmiben se szenvedjenek hiányt, ott piheni örök álmát jegyese is: Maria Bibbiena…